Még pár nap hátra van a nyári szünetből, és idén ősszel talán még megterhelőbb a legtöbb család számára az iskolakezdés, mint a korábbi években. Sokunknál megindult a számolgatás, hogy mire mennyit kell/tudunk költeni.
Ilyenkor a szülők általában a saját költéseiket fogják vissza, illetve vannak, akik a nagyobb kiadásokat próbálják későbbre halasztani. Egyre több család készít költségvetést, és erőteljesebb hangsúlyt kap a tervezés, az „előre gondolkodás”, mint korábban.
Cikkünkkel ehhez kívánunk segítséget adni a saját és családtagjaik látásával kapcsolatban felelősen gondolkodóknak. A gyerek látása – de a felnőtté se – kerüljön a halasztandó kiadások közé, hiszen az éleslátás hiánya az élet számos területén tud hátrány okozni, ilyen például az iskolai teljesítmény is.
A székelyek úgy tartják, hogy a medve nem játék, mi optikusok pedig állítjuk, hogy a látásunk sem az. 😊
Telefon, Tablet, TV, Tábla: mit kell tenni, ha jön az iskolakezdés?
A nyári szünet gyorsan elszáll, és sokszor ilyenkor szembesülünk szülőként, hogy ellenőriztetni kell a gyermekünk látását. Gyorsan hívjuk a család kedvenc optika üzletét és próbálunk mihamarabbi időpontot kérni vizsgálatra. Ez mostanában nem olyan egyszerű, hiszen kevesebb a gyermekek vizsgálatával foglalkozó szakemberek száma, mint amennyire szükség lenne.
Mit tegyünk, ha pár hónapot várni kell az időpontra?
- Ne essünk kétségbe, hiszen azért a látásunk – egy két akut esetet leszámítva– nem egyik napról a másikra változik, netalántán romlik.
- Ha a gyermek az iskola első heteiben panaszkodik arra, hogy rosszul látja a táblát, akkor egyeztessünk a pedagógussal, jelezzük, hogy hamarosan megtörténik a vizsgálat, addig pedig lehetőség szerint kérjük meg, hogy ülhessen közelebb a táblához.
- Mivel az iskolai elfoglaltság miatt a gyerekek úgyis sokkal több időt töltenek zárt térben és mesterséges fényben, ezért nem árt, ha a szabadidejük jelentős részét inkább szabadtéri játékkal, kirándulással, sporttal töltik, és minél kevesebbet használják a telefont és a tabletet.
- A kötelező és ajánlott olvasmányokat is érdemesebb inkább papíralapon a kezükbe adni, mert a szem számára mindenképpen kényelmesebb a hagyományos könyvből történő olvasás, mint monitorról.
- Ha már a monitort említjük, a szemüveges gyerekek lencséjére mindenképpen érdemes majd egy kékfény szűrő réteget kérni az optikában, főként ha az életükben aktívan jelen vannak a digitális eszközök.
- A szemvizsgálat időpontjától függetlenül is érdemes betérni ebben az időszakban az optikába és kérni egy keretigazítást, tisztítást, betárazni szemüvegtisztító készítményekből, törlőkendőkből.
Természetes, hogy amennyiben olyan jeleket tapasztalunk gyermekünknél, mint a fejfájás, kettőslátás, szédülés, stb. akkor azonnal – az évszaktól függetlenül – forduljunk szakemberhez!
Nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek mindenképp javasoljuk, hogy évente legalább egyszer menjenek el egy optometrista szakemberhez látásvizsgálatra, ahol teljes körűen megvizsgálják a látásunkat és megállapítják az esetlegesen szükséges dioptriát illetve korrekciót. Ezzel példát tudunk mutatni gyermekeinknek az egészségtudatos és felelősségteljes gondolkodásból. A jó látás elengedhetetlenül szükséges a tanulásban a munkavégzésben, gépjárművezetésben és a mindennapokban egyaránt. További hasznos információkat találhatsz korábbi írásainkban ezen az oldalon, és használd bátran az optikuskereső menüpontot is.
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett, oszd meg!