fbpx

Ahogy a legtöbben tudjuk, a koronavírus cseppfertőzéssel terjed. Sokan tévesen viszont azt hiszik, hogy a fertőzéshez mindenképpen szükség van valamilyen testi kontaktusra, emberi kapcsolatra, pedig sajnos ez nem teljesen igaz. A járvány alatt a kontaktlencsét viselőknek fokozottan figyelniük kell a tisztaságra; meg is mutatjuk, miért.

A cseppfertőzés definíciója a következő: 

„A fertőző betegségek terjedésének az a módja, amikor a kórokozók (vírusok, baktériumok) beszédtüsszentés, köhögés után a levegőben szétporlasztott nyálcseppekhez tapadva a légáramlattal jutnak tovább. Egy erős légáramlat a fertőző nyálcseppeket többméternyi távolságra is elsodorhatja. A kórokozók órákig lebeghetnek a levegőben, és a fertőző személy jelenléte nélkül is megbetegedést okozhatnak.”– Cseppfertőzés, Házipatika.com, szakkifejezések

Tehát még csak nem is kell egy térben tartózkodnunk egy fertőzött személlyel, úgy is kapcsolatba kerülhetünk a kórokozókkal. Ettől függetlenül természetesen kontaktlencsét viselni továbbra is teljesen biztonságos, viszont érdemes pár jótanácsot megfogadni, hogy biztosan ne essen bántódásunk, hosszú távon pedig lassítsuk a vírus terjedését: 

Kézmosás: tudjuk, hogy a csapból is ez folyik, de muszáj kitérnünk a helyes kézmosás menetére nekünk is. Minden kontaktlencse-behelyezés és eltávolítás alkalmával alaposan moss kezet meleg vízzel és fertőtlenítő szappannal, ha pedig teheted, egyszer használatos papírtörölközővel szárítsd meg a kezeidet. 

Fertőtlenítsd a kontaktlencséket: Ha napi lencsét használsz, most kiemelten fontos a mindennapi lencsecsere. A kéthetes és havi lencséket pedig a gyártó és az optometrista/kontaktológus szakember utasításai szerint rendszeresen fertőtlenítened kell!

 Ha beteg vagy, ne viselj kontaktlencsét: Bármilyen betegség esetén érdemes felfüggeszteni a kontaktlencse viselését, hogy megakadályozd a további fertőzések kialakulását legyengült szervezetben.

Az alábbi ábra megmutatja, hogy a kézmosási szokások hogyan befolyásolják a kontaktlencsékkel kapcsolatos bakteriális szembetegségek és a szaruhártya gyulladásos eseményeinek kialakulását.

Az 2a ábrán egy mosatlan kéz lenyomata, a 2b ábrán pedig egy mosatlan kézzel az agarra helyezett kontaktlencse lenyomata látható. Alatta a 2c ábrán egy alaposan megmosott kéz lenyomata, a 2d ábrán pedig egy alaposan megmosott kézzel az agarra helyezett kontaktlencse lenyomata látható. Meggyőző, ugye?

Ha nem tudsz meleg vízzel és szappannal kezet mosni mielőtt ki- vagy behelyezed a kontaktlencsédet, használj legalább 60% alkoholt tartalmazó kézfertőtlenítőt. Addig dörzsöld vele a kezed, amíg teljesen meg nem szárad a bőrfelületed.  A legfontosabb viszont az, hogy koszos kézzel sose érj a szemedhez és a kontaktlencsékhez! 

Reméljük, hogy a fenti ábrák azokat is gondolkozóba ejtették, akik eddig nem vették igazán komolyan a reggeli és esti rituálék előtti kéztisztítást. Közös felelősségünk, hogy következetesek legyünk: moss kezet, fertőtleníts, tartsd a másfél méteres távolságot másoktól, ha pedig teheted, maradj otthon. 

Vigyázzunk egymásra!

 

Az OPTIKAKERESŐ segítségével megtalálhatja az önhöz legközelebbi optikai szaküzletet! Ne bízza a véletlenre a szakember kiválasztását, használja megbízható keresőnket!

 
 
Addig is kövesd Facebook oldalunkat frissülő tartalmainkért! 
 
 
Tudj meg rólunk többet Youtube csatornánkon: http://bit.ly/SzeretemASzemem_YouTube