Láss tisztán éjjel-nappal – a volán mögött is!

  • by

Az úgynevezett sofőrlencsék általában az őszi időszakban szoktak terítékre kerülni, hiszen a ködös-esős időben sokkal veszélyesebb az utakon tartózkodni, mint máskor – gondolhatnánk legalábbis. Pedig az év minden szakaszában fontos, hogy beszéljünk erről a témáról! Télen a jeges utak és a hófúvás, tavasszal az erősödő napfény, nyáron pedig a forróság nehezíti meg a sofőrök dolgát. Aki autót vezet, sok mindenkiért felel: nem csak saját és a vele utazók, hanem a többi közlekedő életéért is felelősséget vállal. Láss tisztán éjjel-nappal; a volán mögött is! 

Milyen egy előreLÁTÓ vezető?

Egy jó sofőr mindent megtervez: minden út előtt ellenőrzi az autó állapotát, kalkulál az időjárási tényezőkkel, és persze az útviszonyokkal is. Ahhoz viszont, hogy valaki előreLÁTÓ vezető lehessen, a fényviszonyok optimalizálására is gondolnia kell. Ekkor beszélünk az úgynevezett sofőrlencsékről, amelyeket kifejezetten vezetéshez fejlesztettek ki. Többféle lehetőségünk is van:

Egy minőségi polarizált napszemüveg nem csak vízparton jöhet jól.

A polarizált lencséjű napszemüvegek akkor szoktak szóba kerülni, amik vízi sportokról beszélünk, pedig számos egyéb szituációban is nagy hasznukat vehetjük. A lencse polárszűrő rétege az egyenes irányú fényt átengedi, de a visszaverődő fényeket nem. Ez azt jelenti, hogy a látást egyáltalán nem gátolja, viszont a vízfelszínen, a havon, az üvegfelületeken megcsillanó fényeket kiszűri. Segítségével a látás tisztább, pihentetőbb, ami vezetés közben akár életet is menthet.

A legbiztosabb, ha olyan lencsét választunk, amely adaptálódik az aktuális fényviszonyokhoz – a szélvédő mögött is. 

Az előreLÁTÓ vezetők számára a legjobb választás viszont a fényre sötétedő sofőrlencsék lehetnek. Természetesen – éppen úgy, mint polarizált társaik – 100%-os védelmet nyújtanak a káros fények ellen, de e mellett további két különlegességük is van: 

  1. Mindig az aktuális fényviszonyoknak megfelelő sötétségűek. Tehát ha bent vagyunk az irodában, teljesen átlátszóak, ha kimegyünk a szabadba pedig pár másodperc alatt akár 70%-os sötétséget is elérhetnek. Ez a tulajdonságuk hosszú ideig megmarad, ugyanolyan gyorsan fognak kivilágosodni és besötétedni is ezek a lencsék, mint egy hetes korukban. 
  2. A sofőrök számára kifejlesztett fényre sötétedő lencsék a szélvédő mögött is besötétednek. Sokan nem tudják, hogy ma már minden autó szélvédőjét UV-szűrővel látják el a káros fények miatt, ami egy hagyományos fényre sötétedő lencsét meggátolna abban, hogy besötétedjen. A fényre sötétedő sofőrlencsék egy enyhe sárga alapszínnel rendelkeznek, éppen ezért nem mindenkinek ajánlott folyamatosan hordani őket, de vezetés közben jobb látást és komfortérzetet nyújtanak, amivel maximalizálhatjuk az utazás biztonságát. 

Mindkét típus elérhető bifokális és multifokális lencsékhez is, így azok számára is megoldást jelenthetnek, akik magasabb dioptriával rendelkeznek. 

Az előreLÁTÓ vezetőknek arra is ügyelniük kell, hogy leinformálható, megbízható helyről szerezzék be sofőrszemüvegüket. A bizonytalan üzleti háttérrel rendelkező webshopokról, utcai árusoktól beszerzett szemüvegek sokszor ellenőrizetlenül kerülnek forgalomba, így viselésük hosszú távon akár látáskárosodáshoz is vezethet. 

Szeretnél előreLÁTÓ vezető lenni?

OPTIKAKERESŐNK segítségével megtalálhatod a hozzád legközelebbi optikai szaküzletet, ahol egy teljeskörű látásvizsgálat után a te igényeidnek, életvitelednek és pénztárcádnak megfelelő lencsetípust közösen választhatjátok ki az optikus szakemberrel.