fbpx

Hideg idő, szél, magas páratartalom kint, száraz levegő bent, és kevés természetes fény: a téli időszak nagy hatással lehet látáskomfortunkra és szemünkre, így érdemes beszélnünk arról, mire érdemes felkészülnünk a hátra lévő időszakban.

Nézzük végig egy napunkon: kelés félhomályban, sok mesterséges fény, munka a számítógép előtt, a túlfűtött irodából hazafelé menet pedig a hideg mínuszokba lépünk ki. A fűtés már önmagában is nagyon szárítja a levegőt, de a nagyobb gond talán a meleg és a hideg hőmérséklet váltakozása. A pillanatok alatt bekövetkező, akár több, mint 20 fokos hőmérsékletingadozáshoz szemünk nem tud alkalmazkodni, így ebben az időszakban gyakrabban szárad ki, pirosodik be a szemünk.

A szemszárazsághoz nem csak közvetlenül járul hozzá a kedvezőtlen időjárás. Komor időben kevesebbet vagyunk a szabadban, inkább a képernyők előtt töltjük a munka utáni időnket is, ami pedig tovább szárítja a szemünket: minél többet fókuszálunk közelre, annál kevesebbet pislogunk, így annál kevesebb nedvesség is oszlik el a szemünkön.

Fizikai és hormonális állapotunk, valamint korunk is hozzájárulhat a száraz szem szindróma kialakulásához. A legbölcsebb az, ha a megelőzésre törekszünk, és helyesen, változatosan táplálkozunk. Erről írtunk már korábban, érdemes elolvasni cikkünket.

Tünetek:

  • Homályosabb látás.
  • Szemfáradtság.
  • Égető érzés.
  • Idegentest érzése a szemben.
  • Nagyon száraz szemérzés után túlzott könnyezés.
  • Szemváladékozás.
  • Szemviszketés.
  • A szem fájdalma és vörössége.
  • Nehéz szemhéj érzés.
  • Kényelmetlenné válik a kontaktlencse viselése.

A kedvezőtlen körülmények együtt jelentősen csökkentik látáskomfortunkat, hosszú távon pedig fejfájáshoz, állandósuló diszkomfortérzethez vezethetnek, ami megkeserítheti mindennapjainkat.

 

Megoldások:

 

  • Fogyasszunk sok folyadékot: A hideg időben hajlamosak vagyunk megfelejtkezni a rendszeres folyadékpótlásról, pedig ilyenkor is fontos, hogy megfelelő mennyiségű vizet igyunk.
  • Párásítsunk: A fűtési időszakban a zárt helyiségek levegőpára-tartalma 25% alá is eshet, ami a szemünk nedvességtartalmára is negatívan hathat. Ha tehetjük, párásítsunk kicsit.
  • Használjunk kékfény szűrős szemüveget: A kék fény szemünkre gyakorolt negatív hatásairól írtunk már korábban, de ebben a témában is fontos, hogy megemlítsük. A kékfény-szűrő „melegíti” a színeket, így a képernyő-használat kevésbé fárasztja a szemünket.
  • Tartsuk be a 20-20-20-as szabályt: Ha számítógép előtt dolgozunk, 20 percenként tartsunk szünetet, és 20 másodpercen keresztül nézzünk valamire, ami legalább 20 méterre van tőlünk.
  • Hordjunk napszemüveget: Hiába nem ér bennünket közvetlen napfény, szemünk fényvédelme télen is fontos. A szűrt fény ugyanúgy igénybe veszi szemünket, így a napszemüveg nyújtotta fizikai védelem is segít, hogy megőrizzük szemünk optimális nedvességét.
  • Használjunk szemcseppet: Amit érdemes inkább optikai szaküzletben beszerezni. A nem megbízható forrásból származó termékek komoly veszélyt jelenthetnek szemünk egészségére.
  • Végeztessünk könnytermeléses vizsgálatot: Ha úgy érezzük, túl száraz a szemünk, és a fenti megoldások egyike sem vált be igazán, végeztessünk könnytermeléses vizsgálatot.

Szemünk védelme felelősség, amit nem érdemes a véletlenre bízni. Bármilyen probléma is merül fel látáskomfortoddal kapcsolatban, mindig fordulj szakemberhez! OPTIKAKERESŐnk segítségével megtalálhatod a hozzád legközelebb lévő szaküzletet, ahol az optikus vagy optometrista szakember készséggel válaszol minden kérdésedre.

Addig is kövess Facebook oldalunkat frissülő tartalmainkért! 

Tudj meg rólunk többet Youtube csatornánkon: http://bit.ly/SzeretemASzemem_YouTube