“Szemüveges lettem, de ez már részemről tök oké”

blog-bejegyzés (Dani, 11 éves)

Márciusban bezárták a sulit, azt hittem, ennél nagyobb buli nincs!. Nem kellett hajnalban kelni és beérni csengetésre, dolgozat közben mindenre simán rá tudtam keresni a neten. A legkirályabb az volt, hogy a szüleim tökre örültek, ha a gép előtt ülök, a digitális tanórák miatt. 

A korona előtt alig gépezhettem, most meg állandóan Kréta, Classroom, Meet, Messenger, e-mail, Facebook csoport, meg Viber chat. Kezdetben mind egyszerre, mert az elején senki nem tudott igazán semmit semmiről.

Az elején még élveztem is a a karantént, de aztán már hiányoztak az ökörködések a haverokkal. Aztán biztos lett, hogy a szünetig már nem találkozhatunk. Ettől meg totál kész voltam.

Nyáron persze bepótoltunk mindent, együtt lógtunk, és szerencsére megtartották a hokis edzőtábort is. Itt kezdődtek a „bajok”. Nem voltak pontosak a passzaim, sose találtam el a korongot rendesen. Először simán azt hittem, hogy totál eltunyultam a karantén alatt, azért ez a sok bénázás.

Aztán ősszel újra suli, és tök furcsa, de tényleg vártam. Persze az összes tanár izomból tolta ránk az anyagot, jöttek a felmérések, tuti látni akarták, hogy Google nélkül is tudunk-e valamit? 

Nem sikerült túl jól egyik dogám sem, de nem azért mert nem tudtam a válaszokat, hanem mert állandóan lemaradtam, nem láttam rendesen a táblán sem, a kivetítőn sem, hogy mi a feladat. Anyámékkal persze otthon mindent kentem-vágtam. 

De a suliban továbbra sem sikerült semmi, és senki sem értette, hogy mi ez a sok rossz jegy. A végén már edzésre sem volt kedvem járni, mert a hoki sem ment. Zéró sikerélmény. Furán hangzik, de visszasírtam a hülye karantént. 

Mikor esténként már a fejem is fájt, anyu kért nekem időpontot egy vizsgálatra a közeli optikába. Ott elég sokáig vizsgáltak mindenfélével, de nem volt para. Ahogy azt már kitalálhattátok, hát szemüveg kellett, mert kiderült, hogy távolra nem látok jól. 

Választottam egy cool keretet, ami a srácok szerint is tök menő és Lilla is rámírt, hogy „bejövős az új cucc.” A hokihoz meg kapok egy sportszemüveget, ami állítólag nem is párásodik.

Szóval csak annyit akartam mondani, ha bénázol az edzésen, vagy semmi nem jön össze a suliban, akkor nem biztos, hogy meghülyültél vagy eltunyultál. Simán lehet, hogy csak a látásoddal lett baj. Szólj a szüleidnek, és lehet, hogy hipp-hopp újra full királyság lesz minden! 

Dani

Optikakeresőnk segítségével könnyen megtalálod, azokat a üzleteket, ahol a gyermeked számára szükséges vizsgálatokat el tudják végezni!

Az OPTIKAKERESŐ segítségével megtalálhatja az önhöz legközelebbi optikai szaküzletet! Ne bízza a véletlenre a szakember kiválasztását, használja megbízható keresőnket!

Addig is kövesd Facebook oldalunkat frissülő tartalmainkért!
Tudj meg rólunk többet Youtube csatornánkon: http://bit.ly/SzeretemASzemem_YouTube